BOLG
„Bolgok, akik programoznak, mert teremtenek valamit,
ami egyszercsak életre kel és működik.”
Mt 5,1-10
← előző: Jáni számsora |
következő: innováció, halálvölgy, túrórudi →
Isten vetületei – 2019. május 5.
1.
Talán elég közismert az a történet,
mikor a kétdimenziós lények találkoznak a harmadik dimenzióval.
Képzeljünk el egy síkot, egy papírlapot, ez egy kétdimenziós világ.
Képzeljünk el ebben a világban – a síkon belül! – lakó
kétdimenziós lényeket.
Ők csak előre, hátra, jobbra, balra tudnak mozogni.
Látni is csak a síkon belül látnak.
Megölelni a kétdimenziós világuk adta szűkös kereteken belül tudják egymást:
ki-ki egy-egy kézzel, vagy két kézzel egyikük a másikukat.
Egyszerre két kézzel nem tudják megölelni egymást,
mivel nem tudják a kezeiket egymás alatt átdugni,
mert az már kilépne a két dimenzióból.
2.
Mi történik, ha ezen a sík világon merőlegesen keresztülvezetünk
egy henger alakú háromdimenziós tárgyat?
A lények számára egyszer csak a semmiből megjelenik egy kör alakú valami,
amit körül tudnak tapogatni, érzékelhetik a méretét.
Ha a hengert elvesszük, a kör hirtelen elenyészik a semmibe,
ugyanolyan megmagyarázhatatlan módon, ahogy megjelent.
A megmagyarázhatatlanságot, misztikusságot az okozza,
hogy szó szerint „egy másik dimenzióból” jött ez a rejtélyes kör.
3.
Ugorjunk egy dimenziót.
A 80-as években divatban voltak a gömbvillámok,
ezek a semmiből megjelenő fura fényű és színű kiszámíthatatlanul mozgó gömbök,
melyek nagy energiát tartalmaznak, közvetítenek.
Voltak, akik látni véltek akkoriban ilyesmit,
és volt, aki magyarázattal is előállt:
ezek a gömbök azért tudnak „a semmiből” megjelenni,
mert ilyenkor egy négydimenziós henger metszi át
a mi háromdimenziós világunkat,
és ahogy a kétdimenziós lényeknek a háromdimenziós henger metszete körként,
nekünk a négydimenziós henger metszete gömbként jelenik meg.
4.
Abban megegyezhetünk, hogy Isten túl van a mi világunkon.
Vélhetően szélsőségesen leegyszerűsítve modellezzük
úgy Isten és a világ viszonyát,
hogy Isten valamiféleképpen a három dimenzión túli dimenziókban
is közelebbről meg nem határozott módon létezik, van.
Mégis, a modellre építve
így világíthatjuk meg Isten jelenlétét,
Isten és a világ viszonyát:
Isten az által van jelen a világban, hogy bizonyos részei,
„karjai” itt-ott „átmetszik” a mi világunkat.
5.
„Én vagyok az út, az igazság és élet.” – mondja Jézus (Jn 14,6).
Hogyan tudjuk ezt értelmezni?
Egy előadáson
hallottam azt a feloldást, hogy
hát akkor nyilván Isten = út = igazság = élet,
és akkor például az igazság = élet is igaz,
és ebből sok minden következik.
Én nem így látom, nem gondolom, hogy a fenti egyenlet megállja a helyét,
és talán már sejthető, hogy mi lesz a javaslatom.
6.
Ha egy mágnespatkó két szára hatol át a kétdimenziós világon,
akkor a kétdimenziós lények annyit látnak,
hogy számukra egyszerre kettő négyzet jelenik meg.
Azt valószínűleg nem is sejtik,
hogy ez a két teljesen különálló dolog valami rejtélyes módon mégis egy.
7.
Ezt akarom mondani:
a fent vázolt modell értelmében
Isten több ponton is átmetszi a világot,
és minden ilyen ponton valami magasabbrendű jelenséggel, fogalommal,
transzcendens valósággal találkozunk.
Az egyik metszésfelület az „út”,
a másik az „igazság”, a harmadik az „élet”,
a negyedik a „szeretet”,
aztán vízforrás, világosság, feltámadás és így tovább.
Ezek a valóságdarabok tehát
mind Istenhez tartoznak,
de egymással nem azonosak.
Ahogyan a mágnespatkó két szára sem azonos egymással,
de „a világon túl” összetartozik.
Így külön-külön megáll az „Én vagyok az út, az igazság és élet.”
kijelentésbe foglalt mindhárom állítás, és az is,
hogy „az Isten szeretet.” (1Jn 4,8)
8.
Egy kis lepkében, egy elefántban,
vagy a földből előtőrő gombában lévő élet Isten vetülete.
Egy újonnan elkészült autópálya,
mely elvisz arra a helyre, ahová vágyunk, Isten vetülete.
A szeretet, ami karácsonykor, családi körben köztünk van
– ha nem is ejtünk róla szót, sőt ha nem is tudunk róla –
Isten vetülete.
ötlet: talán 2015 nyara – megírás: 2017. november 1. és 2018. július 13. – online: 2019. május 5. – rajz: 2019. június 8.